[11] [10] [9] [8] [7]

[6]

[5]

[4]

[3] [2]

[1]

előző


 

2015-01-17

Az Ipoly TV január 16-ai híradója


2015-01-12

A Hesz Mihály Általános Iskola hírei

 

Olvasónapló pályázat

A Balassi Bálint Megyei Könyvtár Mátyás király megkoronázásának 550. évfordulója alkalmából októberben olvasónapló pályázatot hirdetett „Ez király! - Reneszánsz olvasónapló Mátyás király nyomdokában” címmel. A negyedik osztályból öt tanuló – Fidel Zsombor, Hekli Benedek, Laczkovszki Nóra, Nagy Krisztián, Sáfár László Csenger – lelkesen vett részt a pályázaton.

Az olvasónapló első részében Mátyás király életével kapcsolatos kérdések megválaszolásával tehették próbára tudásukat. Ezenkívül iniciálét kellett rajzolniuk egy kódexlapra, s meg kellett tervezniük saját lovagi címerüket. Szép munkák születtek, melyekben megcsillogtatták kreativitásukat is. A tanulók rövid tudósításban bemutatták a Mátyás korabeli budai várpalotát, ahol fantáziájuk szárnyalhatott, de törekedniük kellett a történelmi hűségre. A feladatok megoldása érdekében több délutánt töltöttek Mátyás király életéről szóló könyvek és az interneten megjelent cikkek tanulmányozásával.

A második részben négy mesét olvastak el a gyerekek, s az ezekhez kapcsolódó kérdésekre válaszoltak, valamint különböző érdekes rejtvényeket oldottak meg.

A pályázatok elküldése után a tanulók izgatottan várták az eredményhirdetést.

Erre decemberben került sor. A díjkiosztó ünnepségen a kiváló pályamunkát készítők vehettek részt. Nagy örömünkre Fidel Zsombor is kapott meghívót.

Akik nem kaptak díjat, azok is nyertek a pályázaton való részvétellel: sok új ismeretet szereztek Mátyás királyról, s egyúttal izgalmas történelmi kalandozáson vehettek részt.

A megyei könyvtár virtuális kiállításán válogatás található a pályázatra beérkezett címerpajzsokból, iniciálékból. Itt megtekinthetők Zsombor rajzai is.

Paulinyiné Kovács Rita


Olimpiatörténeti előadás


további képek
fotó: Vasas Mihály

Névadónk, dr. Hesz Mihály születésnapjához kötődően intézményünkben Hegedűs Henrik újságíró, olimpiatörténész előadást tartott tanulóinknak az olimpiák történetéről.


2015-01-03

Az Ipoly TV január 2-ai híradója
(Nógrád: 4:00-tól)


2014-12-30

A képviselő-testület rendkívüli ülést tartott


2014-12-23


Karácsonyfa közös feldíszítése

további képek
fotó: Kelemen Gyuláné


2014-12-22


M E G H Í V Ó

Mint Nógrád község polgármestere meghívom Önt,
önkormányzatunk által tartandó,
rendkívüli TESTÜLETI ÜLÉSÜNKRE
2014. december 30-án (kedden) 10 órára
helye: önkormányzat hivatala, Nógrád

Napirend előtt:

  1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Szórágy Gyuláné polgármester

Napirend:

  1. A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatási feladatellátásával kapcsolatos rendelettervezet megvitatása és elfogadása
    Előadó: Szórágy Gyuláné polgármester és Árpásné Schlenk Judit jegyző

  2. Alpolgármester választása titkos szavazással, eskütétel, tiszteletdíjának megállapítása
    Előadó: Szórágy Gyuláné polgármester

  3. Beadott képviselői indítvány és az arra adott válaszok megtárgyalása
    Előadó: Szórágy Gyuláné polgármester és Árpásné Schlenk Judit jegyző

  4. Egyebek

 

Nógrád, 2014. december 22.

Szórágy Gyuláné
polgármester

Tisztelt Látogató!

A képviselő-testület tagjai az önkormányzat vezetőihez indítványt nyújtottak be, melyben 11 kérdést tettek fel. A beadvány és az arra adott válaszok az azokhoz kapcsolódó kimutatásokkal együtt itt megtekinthetők.

Szórágy Gyuláné


2014-12-19

TERVEZET

Nógrád Község Önkormányzata Képviselő-testületének
12/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelete
a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról

Kérjük a tisztelt lakosságot, amennyiben fenti rendelettervezettel kapcsolatban észrevételük, véleményük vagy javaslatuk van, azt 2014. december 28-án 24 óráig az alábbi e-mailcímre küldjék el:

hivatal@phnograd.hu



2014-12-17

FALUKARÁCSONY és IDŐSEK NAPJA


képek nagyobb méretben


2014-12-16

Adventi hangverseny
a Hesz Mihály Általános Iskolában


további képek
fotó: Kareczki Csaba


Benkocs Beáta felvétele


2014-12-15

Erdőlátogatás korlátozása a Börzsönyben

bővebb információ


2014-12-14

Karácsonyi készülődés


fotó: Baloghné Budai Krisztina

2014. december 12-én az iskolások és az óvodás gyerekek a Palánta Bábcsoport karácsonyi bábjátékát tekintették meg. Ezen a délelőttön mindamellett, hogy együtt készültünk karácsonyra, a nagycsoportos óvodások látogatást tettek az 1. osztályos tanulóknál.

Babatiné Márton Márta igazgató


2014-12-11

A Hesz Mihály Általános Iskolában járt a Mikulás
a 2. osztályosok ünnepi műsorral kedveskedtek neki.
A műsort betanította Bekes Klára tanító néni.

további képek
(fotó: Ragány Éva)


2014-12-10

Vidékességek

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Agrár-környezetgazdálkodási szakosztálya a hazai jó gyakorlatok bemutatására egy filmsorozat gyártását kezdeményezte fenti címmel.

A tizenöt részes természetfilm-sorozat 12. része - "Alternatívák az állattartásban" - a nógrádi Börzsöny Nektár Méhészetet is bemutatja (1:38 - 10:32).


2014-12-09


2014-12-08

MEGHÍVÓ

Nógrád Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának
képviselő-testülete nevében, tisztelettel meghívom
2014. december 12-én pénteken 18 órakor tartandó
közmeghallgatásra.

A közmeghallgatás helye:
Angyalvár Óvoda tornaterme
Nógrád, Mikszáth u. 2.

Minden érdeklődő állampolgárt tisztelettel várunk!


Tisztelettel:
Debreceniné Králik Tünde sk.
elnök




2014-12-05

Az oviban járt a Mikulás

további képek


2014-11-30


2014-11-28

A Magyar Olimpiai Akadémia tagja lett
a nógrádi Hesz Mihály Általános Iskola

az Ipoly TV november 27-ei híradója

6:50-től


2014-11-27

M E G H Í V Ó

Mint Nógrád község polgármestere meghívom Önt,

önkormányzatunk által tartandó

TESTÜLETI ÜLÉSÜNKRE
2014. december 3-án (szerdán) 17 órára
helye:
Önkormányzat hivatala Nógrád

Napirend előtt:

  1. Közmeghallgatás

  2. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
    Előadó: Szórágy Gyuláné polgármester

Napirend:

  1. Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testülete Szervezeti és Működési Szabályzatának megtárgyalása és elfogadása
    Előadó: Szórágy Gyuláné polgármester és Árpásné Schlenk Judit jegyző

  2. Az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjának megállapításáról szóló rendelet megtárgyalása és elfogadása
    Előadó: Árpásné Schlenk Judit jegyző

  3. 2015. évi élelmezési norma és térítési díj rendelet megtárgyalása és elfogadása
    Előadó: Szórágy Gyuláné polgármester

  4. Alpolgármester választása titkos szavazással, eskütétel, tiszteletdíjának megállapítása
    Előadó: Szórágy Gyuláné polgármester

  5. Egészségügyi, Szociális, Oktatási és Sport Bizottság és Pénzügyi, Gazdasági és Fejlesztési Bizottság megválasztása, külsős tagok eskütétele
    Előadó: Szórágy Gyuláné polgármester

  6. Beszámoló a bizottságok munkájáról
    Előadó: Árpásné Schlenk Judit jegyző

  7. 2015. évi munkaterv megtárgyalása
    Előadó: Szórágy Gyuláné polgármester

  8. 2015. évi rendezvénynaptár
    Előadó: Szórágy Gyuláné polgármester

  9. Egyebek

Kérem, amennyiben az ülésre nem tud eljönni, azt szíveskedjen bejelenteni!
Megjelenésére, aktív közreműködésére számítva, üdvözlettel:

Nógrád, 2014. november 25.
                                                                   Szórágy Gyuláné sk.
                                                                       polgármester

 

MEGHÍVÓ

 

Nógrád Község Önkormányzatának képviselő-testülete nevében,

tisztelettel meghívom

2014. december 3-án szerdán, 17 órakor

tartandó

közmeghallgatásra.

A közmeghallgatás helye:
Községháza tanácskozóterme
Nógrád, Hunyadi u. 18.

 

Minden érdeklődő állampolgárt tisztelettel várunk!

 

               Nógrád, 2014. november 27.

                                              Tisztelettel:
                                                                      Szórágy Gyuláné sk.
                                                                            polgármester


2014-11-22

A nógrádi általános iskola névadó ünnepsége

további fotók

az eseményről készült videó
Mlinárcsek Márta felvétele

Az Elektro Szignál TV Online 2014. november 24-ei híradója

az Ipoly TV 2014. november 24-ei híradója

Nógrád 03:45-től 07:00-ig


Iskolanévadó Nógrádban

A retsag.net tudósítása az eseményről


Váci bajnokról neveztek el iskolát.
Maga a névadó is felszólalt az eseményen.

a váci Elektro Szignál TV Online tudósítása az ünnepségről



a folyóirat tudósítása az eseményről


2014-11-20

Berkenye után Nógrádon is
lecsaptak a terepjárós vandálok

Nem csak egy pályát tettek tönkre a magukról megfeledkező egyének. Érdekes ötlettől vezérelt alakok terepjáróval tették tönkre a berkenyei sportpályát (részletek ide kattintva).

Az elmúlt nap folyamán kiderült, hogy sajnos nem egyedi alkalomról van szó: a magukról megfeledkező, vélhetően a labdarúgást nem igazán kedvelő vandálok a nógrádi pályára is lecsaptak. A Megyei III. osztály Nyugati csoportjában szereplő gárdánál is értetlenül állnak az eset előtt.

forrás


2014-10-27

Megalakult a szlovák nemzetiségi önkormányzat

képek nagyobb méretben


Megalakult az új önkormányzati képviselő-testület

képek nagyobb méretben


2014-10-23

Az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára
és nemzeti ünnepünkre emlékeztünk


képek nagyobb méretben

Az Ipoly TV híradója

Nógrád:  4:15-től


2014-10-22

1956-ra emlékeztek az iskolások

2014. október 22-én a Hesz Mihály Általános Iskola 8. osztályos tanulói szép ünnepi műsorral emlékeztek meg 1956. október 23-ról.

A tanulókat Turi Gyuláné tanárnő készítette fel.

Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán (részlet)

Piros s vér a pesti utcán,
munkások - ifjak vére folyt,
- a háromszín-lobogók mellé
tegyetek ki gyászlobogót.

A háromszín-lobogók mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból egynek tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyűlöletét,

s fogadalmat: te kicsi ország,
el ne felejtse, aki él,
hogy úgy született a szabadság,
hogy a pesti utcán hullt a vér.

Babatiné Márton Márta


2014-10-15


2014-10-13

A Helyi Választási Bizottság határozatai és jegyzőkönyvei

25/2014. (X. 12.) számú határozat a polgármester-választásról

27/2014. (X. 13.) sz. határozat az önkormányzati képviselők választása tárgyában

26/2014. (X. 12.) sz. határozat a települési nemzetiségi képviselők választásáról

Jegyzőkönyv a megyei önkormányzati képviselők választásáról

2014-10-12

A választás végeredménye

polgármester-választás

sor-szám jelölt neve jelölő szervezet kapott érvényes szavazat %
1. Szórágy Gyuláné

független jelölt

498

100

önkormányzati képviselőválasztás

sor-szám jelölt neve jelölő szervezet kapott érvényes szavazat
7. Zverkó Pál független jelölt

388

8. Villányi Péterné független jelölt 343
5. Kovács Ágnes független jelölt 341
2. Varga Zoltán független jelölt 322
10. Piroska János független jelölt 304
6. Kelemen Gyuláné független jelölt 291

további részletek

szlovák nemzetiségi választás

sor-szám jelölt neve jelölő szervezet kapott érvényes szavazat
4. Debreceniné Králik Tünde MSZSZ-KSZ 41
1. Lévai Marianna MSZSZ-KSZ 40
2 Keresztesné Rózsa Mária MSZSZ-KSZ 36

további részletek

Nógrád megyei közgyűlés választásának eredménye

megyei lista neve megszerzett mandátumok száma
FIDESZ-KDNP 9
JOBBIK 3
MSZP 2
DK 1
EGYÜTT 0
MUNKÁSPÁRT  0


Nógrád megyei közgyűlés összetétele

jelölt neve jelölő szervezet(ek) jelölt sorszáma a listán
Barna János Béla FIDESZ-KDNP 2
Bognár Ferenc FIDESZ-KDNP 9
Boldvai László Róbert MSZP 1
Borenszki Ervin MSZP 2
Cseresznyés István JOBBIK 3
Czagáné Tamás Tünde Éva FIDESZ-KDNP 4
Dudás Vilmos  FIDESZ-KDNP 7
Gácsi Péter JOBBIK 2
Gagyi Roland FIDESZ-KDNP 6
Meló Ferenc FIDESZ-KDNP 8
Palotai Szilárd JOBBIK 1
Percsina Norbert FIDESZ-KDNP 3
Skuczi Nándor Tibor FIDESZ-KDNP 1
Szedlák Sándor DK 1
Varga Béla Csaba FIDESZ-KDNP 5

 

Részvételi adatok Nógrád községben

(pirossal az országos adatok)
(halványan a 2010-es adatok)
névjegyzékbe felvett választópolgárok száma:1269

  2014 2010 2014 2010

07 órakor

0%

3,99%

1,06%

0,99%

09 órakor

7,17% 14,33% 6,97% 6,60%

11 órakor

20,41% 30,62% 16,50% 16,31%
13 órakor 25,53% 37,12% 23,53% 23,68%
15 órakor 32,47% 46,36% 30,11% 31,47%
17:30-kor 43,74% 60,30% 39,82% 41,77%
19 órakor 48,38% 63,63% 44,29% 42,22%

2014-10-10

A Munkaügyi Központ rétságiváci, valamint balassagyarmati kirendeltségének legfrissebb állásajánlatai


2014-10-09

Bursa Hungarica

H I R D E T M É N Y

Tisztelt felsőfokú tanulmányokat folytató!

Ezúton értesítem, hogy Nógrád község önkormányzata 2015. évre vonatkozóan is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez.

A pályázatbeadáshoz- akik még nem regisztráltak - a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében (a továbbiakban: EPER-Bursa rendszer) pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése: https://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx. A regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése a csatlakozott önkormányzatok pályázói részére. A személyes és pályázati adatok feltöltését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzatnál kell benyújtaniuk a pályázóknak. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes. A pályázati kiírásban meghatározott valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül. A benyújtott pályázatok befogadását az önkormányzatnak az EPER-Bursa rendszerben igazolnia szükséges. A nem befogadott pályázatok a bírálatban nem vesznek rész.

A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz
történő benyújtásának határideje: 2014.november 7.

A pályázatot a lakóhely szerint illetékes települési önkormányzat hivatalánál kell benyújtani.
A pályázat kötelező mellékletei:

A, A felsőoktatási intézmény által kitöltött eredeti hallgatói jogviszony-igazolás a 2014/2015 tanév első félévéről.

B, Kitöltött jövedelemnyilatkozat és eredeti igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről, valamint a családi pótlékról.

Jövedelemnyilatkozat a községházán átvehető, illetve innen letölthető.
A támogatásra az jogosult, akinek a családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 75.000 Ft-ot.
A beérkezett pályázatokat a képviselőtestület 2014. december 08-ig bírálja el.
A döntésről a pályázók 2014. december 19-ig postai úton, vagy elektronikusan az EPER-Bursa rendszeren keresztül kapnak értesítést. További információk.

Nógrád, 2014. október 9.

Árpásné Schlenk Judit
jegyző


Elkészült a Csóványosi Kilátó

Ma délelőtt a "NYUGATTÓL-KELETIG A NÓGRÁDI ERDŐKBEN, AZ IPOLY ERDŐ ZRT. KOMPLEX ÖKOTURISZTIKAI FEJLESZTÉSE" projektzáró rendezvénye keretében adták át a Csóványosi Kilátót.

képek nagyobb méretben


2014-10-06

'S ők élni fognak, élni mindörökkön'

2014. október 6-án a Hesz Mihály Általános Iskola 6. osztályos tanulói szép ünnepi műsorral segítették az iskola megemlékezését az aradi vértanúkról. A tanulókat Győri Imre osztályfőnök készítette fel.

S ők élni fognak, élni mindörökkön,
Szent lesz, örökké szent a sírgödör,
A míg az eszmény ki nem hal e földön,
Míg magyar szellem még magasba tör,
Az igét, melyért éltet áldozának,
Szívébe írták az egész hazának,
Utódtól fogja hű utód tanulni:
Hogyan kell élni, s hogy lehet meghalni.

(részlet Palágyi Lajos, 'Az aradi vértanúk' című verséből)

Babatiné Márton Márta


2014-10-03

Egy nap a sport jegyében

2014. október 3-án, pénteken iskolánk tanulói és pedagógusai a Magyar Diáksport Szövetség felhívására részt vettek az ország valamennyi iskolájára meghirdetett sportnapon és egyben pályázaton.

további képek
fotó: Mlinárcsek Márta

Kötelező feladat volt a mintegy két kilométeres táv lefutása, valamint 2,5 óra közös mozgás, sport. Tanulóink és pedagógusaink lelkesen teljesítették a kitűzött feladatot. Az esemény végén, mint egy nagy család az egész iskola együtt ebédelt az udvarunkon. Köszönetet kell mondanunk a finom ebédért a sok szülőnek, nagyszülőnek, a községi konyha dolgozóinak, a Marton Pékségnek és minden jó szándékú adakozónak, és segítőnek, akik közreműködésükkel hozzájárultak ahhoz, hogy rendezvényünk nagyon jó hangulatban megrendezésre kerülhetett.

Babatiné Márton Márta


2014-09-30

Új fotók az Őszi vigalomról

további képek

Sárközi Tamás fotói

2014-09-28

képek nagyobb méretben

I. rész tartalma:

00:01:36 Szórágy Gyuláné polgármesterasszony köszöntője
00:04:50 Nógrádi Búzavirág Kórus
00:14:07 Nógrád Szíve Hagyományőrző Baráti Kör Egyesület gyermekcsoportja
00:20:40 Tűzoltási bemutató
00:28:30 Operettshow
01:09:05 Sivatagi Rózsa Hastánccsoport
01:30:00 KIVISZI Színházi Műhely
02:01:42 Felsőtúri Kéknefelejcs Kórus
02:22:12 Nógrád Szíve Hagyományőrző Baráti Kör Egyesület felnőtt csoportja

II. rész tartalma:

00:00:00 Szokolyai Dalárda
00:16:15 Rétsági Nyugdíjasklub
00:24:20 Nógrádi Búzavirág Kórus
00:34:10 Nógrád Szíve Hagyományőrző Baráti Kör Egyesület felnőtt tánccsoportja
00:43:30 Molnár Levente - szaxofon
01:06:20 Diósjenői Kőszirt Hagyományőrző Néptánc Egyesület
01:20:00 Radics Gigi

Nógrád-Szátok 1-0

képek nagyobb méretben

2014-09-27

Tábortűz és ZetoRock koncert

képek nagyobb méretben

Szüreti felvonulás
és a Váci Ifjúsági Fúvószenekar
vendégszereplése Nógrádon

képek nagyobb méretben


2014-09-23

A Munkaügyi Központ rétságiváci, valamint balassagyarmati kirendeltségének legfrissebb állásajánlatai


[11] [10] [9] [8] [7]

[6]

[5]

[4]

[3] [2]

[1]

előző

számláló 2009. január 15-étől